ÜDVÖZLÜNK AZ OPEL OMEGA BARÁTI TÁRSASÁG HONLAPJÁN!

Az oldal alapvetően azért jött létre, hogy megoszthassuk azt az élményt, amit a találkozókon közösen eltöltött idő, és természetesen a mindannyiunk által szeretett Opel Omega típus szerez nekünk.
Oldalainkon betekinthetsz a klub életébe, olvashatsz hírekről, aktualitásokról, szakmai tapasztalatokról nem csak Omegával kapcsolatban, megtekintheted a találkozókról készült fényképeket, illetve értesülhetsz tervezett programjainkról is.

Egy kis klubtörténelem:

A klubélet igen változatosan, kisebb viharoktól sem mentesen zajlott, ennek ellenére a találkozók során kezdett kialakulni egy állandó csapat, mely rövid időn belül baráti társasággá kovácsolódott össze. Ekkor, 2003. november végén a bajai találkozón határoztuk el többek közt azt, hogy a klub milyen elvek mentén fog működni a továbbiakban, vagy hogy mi a feltétele a klubtagságnak. Ennek az elhatározásnak a része volt az is, hogy létrehozzuk ezt a honlapot, mely terveink szerint folyamatosan frissül és bővül, ezért érdemes rendszeresen visszalátogatni!

Ha bármilyen kérdésed vagy felvetésed lenne, esetleg úgy érzed, hogy el tudnád magad képzelni ebben a baráti társaságban, akkor ne habozz felvenni velünk a kapcsolatot!